Már nagyon nagyon régen nem frissítettem a blogomat, sőt mi több rá sem tekintettem....Mindig az eszembe járt , hogy "mindig eszemben volt, hogy no most már írni kéne valamit" de eddig a napig ez nem sikerült. Körülbelül 2 hónapja nem írtam. Rengeteg dolog történt. A nagy színdarabunk lezajlott, volt sok Yolk koncert, sok evés ivás, és hát foci vb, dolgozni járok és megjött az ihlet, hogy hol lehetne a következő Waldorfeszt! Ezekről millió oldalt lehetne írni, de ezt most nem fogom megtenni, mert iszonyú meleg van (szét fő az agyam)
Szóval a színdarab: A diploma munka után egy újabb fantasztikus dolog következett, a 12. éves nagy színdarab.
Arnold Eszter(aki nem tudná a dráma tanárunk) rendezésében. A kiválasztott darab egy eléggé érdekes, darab volt: Monthy Python-Az élet értelme. A mi színdarabunk Az élet értelme/b-verzió címet kapta. Utólag be kell látnom egy fantasztikus döntés volt, hogy ezzel a darabbal kezdtünk el foglalkozni. Eleinte én is azok közé az emberek közé tartoztam, akiknek ez az ötlet nem tetszett, hogy ezt választottuk. Sokat tiltakoztam és nem éreztem azt, hogy ez megfelelne egy olyan színdarabnak, ami tényleg lezárja az igazi Waldorfos pályafutásunkat diákként. Olyat szerettem volna, aminek van üzenete, ami jobban mi vagyunk, ami tényleg kicsit nagy képűen szólva méltó hozzánk. Őszintén szólva annyira örülök, hogy az akkori tiltakozásaimnak nem lett következménye, és maradt ez a színdarab, mert tényleg minden meg volt benne ami kell, amit mindenki elvár, és azok a dolgok is amiket itt most felsoroltam. A legnehezebb mind azok mellett, hogy a színpadra tenni iszonyú nehéz volt a darabot, a témát még a magunkévá is kellett tenni, mert ez az eredeti formában egy remek darab, de egyáltalán nem kötődött a 12.b osztályhoz. Rengeteget kellett érnie a darabnak, sokat mászkáltunk át egymáshoz, bent maradtunk a suliban, hogy kitaláljuk hogy legyen. Volt, hogy szinte semmit, volt hogy egy két fontos dolgot találtunk ki. Nagyon jó volt e így , lelkesek voltunk és annyi remek ötletből megszületett az utolsó hétre. A végén már Waldorfos színdarabhoz méltóan úgy éreztük, hogy sehol sem tartunk, volt sírás , de rengeteg nevetés is. Könnyek potyogtak a nevetéstől (főleg Arni szeméből) és volt, hogy nem az öröm könnyei hullottak többünk szeméből. Veszekedések és egymás piszkálása természetesen megvolt most is. Nem gondoltuk volna, hogy összefog jönni, de mondjuk ezt még talán sejtettük, de hogy ilyen minőségben fog sikerülni ezt tényleg szerintem az osztályon belül senki nem gondolta volna. Az unalmas próbák, senkikem nevet a poénokon amiket írtunk (mi azért nem nevettünk már mert fáradtak voltunk, és 50 szer ugyan az már nem vicces, de volt olyan ami még akkor is). Nem volt mi lelkesítsen. Aztán bejöttek a 11. osztályosok és mi éppen félig jelmezben, fél kész díszletekkel próbáltunk és nevettek, s jöttek oda utána, hogy mennyire jó....! Szóval volt miért csinálni.
Az előadások előtt volt izgalom. Szokásainkhoz híven fellépés előtt kitört egy betegség roham, mindenki beteg volt, és már minden kínja volt, nem mellékesen még az is be állt a tudatunkba, hogy úr isten lehet nem megyünk Olaszországba.......szóval abszolút a padlón voltunk. Én igyekeztem lelkes maradni, és eljött az előadás napja. Egy szerdai nap 2010. május 26. Volt egy főpróba, ami csak olyan járjuk le címmel ment, nem is volt jó, sőt szar volt. Közeledett az előadás.....Egy közös ölelkezés, mozi terem berendezés és oké kimondtuk sikerülni fog...mindenki felpörgött, összeszedte magát, mert hát ez volt az utolsó közös fellépése az osztálynak, az utolsó közös nagy erőfeszítés, és mint a szóló estnek ennek is a legvége, a gyümölcs ami megérik annak finomnak kell lennie, ennek jól KELL sikerülnie!!!
Elkezdtek gyülekezni az emberek. Rengetegen jöttek, jöttek, jöttek és olyan emberek, akikre abszolút nem számítottam, hogy itt lesznek. Izgalmas volt, mert ilyet még senki nem mutatott be színpadon nagy színdarabnak, egy ilyen abszurd humoros dolgot. Izgalom volt, az járt a fejemben kezdés előtt, hogy vajon nevetni fognak??? mi lesz ha nem?? mit csinálunk?? az óriási égés, ha nem nevetnek...Eszter elmondta a beszédét, és jött a darab. Én voltam a függönyös és remegtem, de vágytam rá, hogy csináljam....első poén és NEVETNEK....Azon nevetnek amiket mi írtunk...ez egy olyan érzés volt, ami egyszerűen az egekbe dobott, és akkor mikor meghallottam a nézők nevetését azt mondta,hogy no most mindent beleadok, na most megkapjátok és nevessetek, és nevettek!!!!!!
Óriási élmény volt és az osztály is így élte meg.....
Majd folytatom ezt a bejegyzést, de most így ennyi mindent tudtam kihúzni a fejemből. :)
Nagy Petinek hála fent van a youtuben az egész előadás, itt bármikor megtekintheted :)
http://www.youtube.com/view_play_list?p=852BE9A892ECE709
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése