Üdvözlök újra mindenkit, itt!
Utoljára 2010.szeptember 21.-én írtam, ami már nagyon régen volt.Azóta a Dunán már sok víz lefolyt és mit ne mondjak vészesen (csak a hajóknak vészes)leapadt.
Ebben az egy évben és két hónapban rengeteg dolog történt! Megszokott dolog, hogy változnak a dolgok, így hát azzal senkit nem lepek meg szerintem ha azt írom, hogy változtak a dolgok
Pl.:
- Sikeresen leérettségiztem
- Főiskolára járok (Kodolányi János Főiskolára)
- Yolkkal alkotunk
- Kórussal is nagyszabású dolgokat csinálunk
Most, hogy így összefoglaltam az elmúlt egy évet, így már rátérhetek azt hiszem aktuálisabb dolgokra, mint például, hogy miért is írok újra?
Elkezdtem olvasni az eddigi irományaimat, na fogtam is a fejem, hogy milyen ember is vagyok én. Arra gondoltam, hogy jobb ha összeszedem a dolgaimat, leírom a benyomásaimat egy blogba, mint hogy azt egy a feledés által kihelyezett koszos konténerbe hagyjam veszni. Rám fér az összeszedettség, mert őszintén szólva egyenlőre eléggé keresésben állok önmagammal szembe, hogy ki vagyok én? Mi a helyes út? Sokszor mikor ezeken a kérdéseken filozofálok nem igazán kerülök jó hangulatba, így azt hiszem kisebb fajta depresszión is túlestem, de a lényeg TÚLESTEM.
Az előző Yolkos projektben sikerült újra ízig, vérig waldorfosnak éreznem magam. Készítettünk egy karácsonyi koncertet, amibe sok újítást végeztünk, ezt nem részletezem most, akit érdekel olvassa el Ákos blogját :) Szóval mikor ennek a folyamatnak vége lett megint elő jött a régi érzés, vagyis a szomorúság, hogy vége egy folyamatnak, de hála istennek van még ötlet és erő az újabb folyamatok megalkotására. Most ki is mondtam azt a dolgot amit a lényegesnek találok a vég cél mellett, a tanulásban, a zenélésben, mindenbe lényeges a folyamat! Úgy veszem észre, hogy a főiskolán kevésbé figyelnek a folyamatra és igazából mindenkinek a lényeg a diploma stb. Alapból az előadások olyanok, hogy semmi személyes, de ez nem is feltétlen baj és nem is lenne lehetséges. A lényeg, hogy a Kodolányiban is megtaláltam azért a társaságom ami kellemes, szórakoztató és ha gond van segítőkész...
A kapcsolat az osztállyal (b-vel) akikkel fontos azokkal megmaradt, akik meg igazából szarnak a fejemre azokat meg elfogadom, nem is probléma az.
Majd folytatom a blog írást, csak most tanulnom is kéne valamit, hiszen hétfőn vizsga...Örülök hogy újra írok, szép napot mindenkinek!
ui.: John Lennon - Milk and Honey
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése