Együtt volt az osztály, amikor eltávozott. Mindenki felidézett valamilyen kedves élményt Petivel kapcsolatban. Sírtam, emlékszem, de abban a pillanatban a lelkem nyugodt volt. Felfoghatatlan dolog, amikor egy barát elmegy, mégis ezzel a helyzettel vágtunk neki az utolsó évnek.
2010 februárján, mikor elérkezett az I. wfeszt első napja, ők vittek be autóval a Fóti Waldorfba. Sok csomagom volt, ételek, különböző játékok és dekorációs eszközök. Peti felajánlotta, hogy segít, bejön velem elsőnek. Hálás voltam neki. Olyan segítséget adott, amivel nem is számoltam.
Elbúcsúztunk az utolsó vonaton. Erre emlékszem, hogy az átlagosnál mélyebben néztünk egymás tekintetébe. Ma is emlékszem erre az elköszönésre. Ki gondolta volna, hogy akkor beszélek vele utoljára?
Mivel örömmel és szeretettel szeretnék emlékezni rá, ezért itt egy momentum a 12. osztályos színdarabunkból. Peti a jelenet hőse. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése