Az éppen körülvevő dolgok egyfajta megfogalmazása, melyeknek ide levetve konkrét célja nincsen, de annak, hogy bennem az adott gondolat már végigmegy és ide egyfajta szüret kerül, többek között emiatt a folyamat miatt van ez az egész. A másik, hogy nagyon nagyon vicces újraolvasni a sok évi bejegyzéseket. Saját magadra szinte idegen lényként tekintesz vissza, ez meg valami önszórakoztatás.
2018. október 31., szerda
hét órával másképp
szeretjük egymást
teljesen més a látkép
itt ősz ott tavasz
így is, vagy úgyis
az álmomban ragadsz
Belülre kerülve
középre merülve
jó hogy bent vagy
éld át ott, míg még
hét órával másképp
éled át azt még
hogy rángatjuk hátha
a köztünk lévő méter
a semmiségbe vész el
hét órával másképp
hagyjuk el az estét
fordulunk egymásért
mégis más a tájkép
de ott valami mozog
ami
belülre kerülve
középre merülve
jó hogy bent van
éltet hogy ez van
hét óra másképp
szerte szét, de
éltet, hogy lesz még
amikor együtt szőjük
majd a létet
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése