...Eleinte szokatlan, furcsa, aggasztó, félelmetes érzések fogtak el. Ugyan félni nem féltem,
nem vagyok az a félős, annyira talán nem került közel hozzám a dolog, de éreztem, valami
hirtelen nagyon megváltozott. Elkezdett tetten érhető lenni. Boltokban nincsenek termékek,
észvesztett vásárlás, ugyanakkor üres buszok, üres utak, bezárt üzletek. Leállt a világ?
kérdeztem magamtól. Jönnek a hírek, a barátok elvesztik állásukat, elkezdett közeledni,
bezárnak a kultúr helyek, leállnak a rendezvények, nem lesz többé munkám? Hirtelen az
emberek számára fontossá válik a futás, előtérbe kerül az erdő, a parkok, a mozgás, a
természet, értékelni és használni kezdték azokat a dolgokat, amelyeket még szabad.
Pedig eddig is szabad volt, eddig is ott volt, csak más derengett a szemük előtt.
Ezt láttom a körülöttem lévő világban és ebből szűrtem le én is következtetéseimet és jöttem
rá dolgokra.
Az egyik nagyon fontos dolog a megnyugvás. Megnyugodtam, mert tudom az aggodalom, a
pánik nem segít a helyzeten, de szerencsére erősen okot sem kaptam rá. Máshogy hat az
emberre. Én magam mivel sokat járok olyan helyekre, ahol kevés emberrel találkozom,
hegyeken, mezőkön, erdőben alszom, vagyok, amikor csak tudok, így örömmel és
nyugalommal tölt el, hogy van hova mennem. Tudom, hogy ismerek olyan helyeket, amiket
bármilyen „válsághelyzet” is lenne, könnyen elérem és ott nem lehet bántódásom. Nem arra
gondolok, hogy segítségemet nem adnám, s inkább elbujdokolnék, épp ellenkezőleg, inkább
segítek jelenhelyzetben, erőmet és tudásomat adom, ahol tudom és lehetőségem van,
azonban ezt stabilan úgy tehetem, ha tudom, hol töltődhetek fel. Ha ismerem azokat az
eszközöket, amik nekem erőt adna. Látni a naplementét egy hegy tetejéről, várni a holdkeltét
a hegy túloldaláról, vagy csak nézni a pattogó tűz lángját a csillagos ég alatt és élvezni,
ahogyan a poros nadrágomba ivódik bele a füst.
Gondolkodni való is van bőven. Eddig is volt, most azonban mintha mindent lesöpörtek volna,
egyformán és tisztán, lelassulva újratervezhetünk. Nézhetnénk a helyzet negatív oldalát,
hiszen van, de mindennek megvan a maga pozitívuma és ezekre fontos figyelni, hiszen azok
felé érdemes terelni tetteink, legalábbis így érzem.
Vajon mit tanulhat az egyén? Mit tanulhatok én? Érzem, hogy változnom kell, hogy a világ
változni fog és hogy szükséges is, de merre?
Mit jelent közösségben lenni? Mit jelent másokkal érintkezni? Mit jelent kulturális
programokon résztvenni? Mit jelent a családdal találkozni? Mit jelent az együttlét?
Mit jelent a természet? Mit jelent az erdő? Mit jelenet az évszak?
Mit jelent a társadalom? Hogyan élhető a társadalom? Hogyan fenntartható az élet, s ez a
körforgás? Mit jelent a sóhaj, a mély lélegzetvétel mások társaságában?
Alkossak választ a létemmel? Alkossam a választ? Úgy érzem többen már elindultak a válasz
után, régóta keressük és próbáljuk a választ megtalálni, s talán most még többen erre
döbbennek rá, talán többen hasonló kérdésekre keresik és teremtik majd a válaszokat.
Ezen kérdések közepette gondolkodom az életemen és azon, hogy tulajdonképpen ez a másfél
méter távolság visz hozzám közelebb...Hogy talán ebben a lassulásban jobban magam lehetek,
megismerhetem magam ,mert van időm, s ha én tisztába vagyok magammal, akkor talán a
világ felé is tisztább dolgokat tudok adni.
Ezeken dolgozom.
A világ szép, valahogy ezt érzem.
2020.04.15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése