Néha elmegyek innen "pihenni". Általában olyan időszakban, amikor valami, vagy valaki nagyon foglalkoztat, akkor nem szoktam ezt a felületet ápolgatni, hanem inkább arra a dologra, vagy személyre koncentrálok, aki valami miatt megfog.
Most visszajövök, van kedvem hozzá. Foglalkoztatni ugyan továbbra is foglalkoztat az a dolog, ami miatt hanyagoltam a blogot, de nem tudom meddig ápolja még a lelkem. Kétségtelen, hogy nem vagyok jó az udvarlásban, sőt...
Az élet robog. Rengeteg izgalmas dolog alakul körülöttem. Remélem sikerül benne becsületesen helytállni és minél kevesebb kudarccal megúszni. Fontos, hogy most jól sikerüljenek a dolgok melyek körülöttem vannak, mert azt érzem, hogy sikerül kilábalni a gödörből, amit Izsuzs okozott bennem és nem szeretnék visszacsúszni abba az állapotba. Így egy évvel később mondhatom, hogy sikerült magamat túltenni rajta és az egész szerelmi kócerájon. Érdekesen működik az ember. Belül valami mar, feszít és az egyszerűen megöli az egyént. Szerintem fél éven keresztül mardosta a bennem dúló bánat a mindennapokat mindenféle ijesztő módon. Persze igyekeztem apró dolgokkal kompenzálni, gyógyítani, de nem ment, szeptemberig. Ősszel minden megváltozott és ezt nagyon köszönöm..
El ne rontsam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése