K(Á)Oncert

Lement a koncert. Vártuk már régóta. Úgy álltunk hozzá az estéhez, hogy nem voltak nagy elvárásaink, csak saját magunkkal szemben. Idegen helyszín, az mindig tartogathat meglepetéseket, sokszor meg is tudják viccelni a zenekart, ami kihathat a teljesítményre. Most már tudatosan készültünk arra, hogy akármilyen a szervező, vagy a helyszín, igyekszünk nem magunkra venni, s akkor kevés gond lehet.

A koncert első pár dala kellett ahhoz, hogy eltudjuk engedni a mindenféle hátráltató tényezőt. Konkrétan a Ringasd el magadnál jött meg a stenk. Ezzel a felállással azt a számot most játszottuk el harmadjára. A legelőző koncerten úgy játszottuk el, hogy már nem volt dal  és akkor bevetettük a „ringatást”.

Összességében pozitív élmény volt ez a koncert. Jó fej emberek, kedves hangulat. Egy szempontból nagyon érdekes és maradandó a tegnap este. Korábban nem nagyon volt olyan, hogy valaki, akivel mélyen nagyon szimpatizálok és fontos nekem eljött volna a koncertünkre. Egyáltalán nem számítottam rá, egész a koncert előtti estig, de nagyon jól esett. Izgultam. Mi van, ha csalódást okozok? Mi van, ha nem tetszik neki? Féltem, hogy leszerepelek, de azért valahol mégis éltetett egy belső bizalom, amihez sokszor fordulnom kell, mikor bizonytalan vagyok „blzs ne zavartasd magad, ami fontos, az úgyis van”.

S ahogy a vonat padlóján ülve belemélyedtem a fogalmazásba, egyszer csak fölém magasodik a kalaúz és azt mondja „nincs áram, nem megyünk tovább”. Rákosrendezőn lehuppantam és elkezdtem ezt a napot is.

(jé, ez már egy hete volt...)