Zebegény

Elkezdődött az álom, vagy már régen tart, csak most kezd valós, a bőrömön is érezhető lenni? Ilyen kérdéseket tettem fel magamnak tegnap este, ahogy a mókusban ücsörögtem. Vihar utáni csend ült a falura. Hallgattam a harangot, ahogy negyedóránként koppint és a patakot, ami megduzzadva szaladt a Duná felé.

Újabb forduló pontja volt a tegnapi nap az életemnek. Kicsit már gyanús is, úgy érzem mostanában hetente történnek ezek a fordulópontok, de nem baj, ez azt jelenti, hogy pezseg az élet és ez jó, mert általában éltet.

Tavaly voltam már a Zebegényi önkormányzaton egyeztetni, de az sokkal „családiasabb volt”, mert csak a polgármesterrel beszélgettem. Ildi lazasága miatt mertem azt érezni, hogy most se kell féljek, mert emlékeimben élt, hogy kedves és segítőkész.

Hol is voltam?

Életembe először kerültem olyan helyzetbe, hogy egy önkormányzati ülésre hívtak be. Természetesen a  Waldorfesztről egyeztettünk. Ahogy a folyosón ültem és hallgattam a kiszűrődő párbeszédeket mindenféle eskütétel, és paragrafus között elmélkedtek a falu úthálózatáról és egyéb dolgokról. Valaki bevettek a buliba, esküt kellett tennie. Ezen a ponton összeszorult a gyomrom és elkezdtem aggódni, hogy milyen komoly helyzetbe kerültem, vajon miket fognak kérdezni? Egyszer csak szólítottak én pedig mentem. Felkészültem előtte a beszélgetésre és minden kérdésre csípőből jött a válasz. Megnyugodtam. Pozitívan zártuk a megbeszélést és azt hiszem sikerül majd az együttműködésünk a jövőben.

A mókusba ültem, ahogy az elején is kezdtem. Vettem egy sört és megnyugodva úszkáltam az emlékekben. Felidéztem azt amikor 2010-ben még februárban Fóton indult ez az egész dolog, egy iskolai feladatként. Most pedig, 2017-ben egy falu önkormányzatával beszélgetek az idei fesztiválról és tervezzük a hosszabb távú együttműködést. Jó érzés járt át belülről, ahogy szeretett falumban, fáradtan elengedtem a székben. Szeretem...