2017. július 18., kedd

Mára talán már abba marad a bejegyzés írás, de még egy újabb osztódás.
A felvétel éppen akkor készült, amikor már a vonat felé kellett volna tartsak, de mivel régen játszottam rajta, ezért inkább engedtem a hangoknak, hogy vigyenek.
Most is hallgatom. Játszani sokkal nagyobb élmény, mint visszahallgatni. Most éppen nem tetszik, de ez változó. Sok zenét meghallok benne, ami egy másik szám. Najó, a szép zárás az tetszik. Nyugodt, melankólikus. Valamelyest szomorkásabb hangulatomban voltam, ezt az állapotot hozzák ki a hangok is belőlem.
Gyakran megkérdezem magamtól, hogy - mit kezdek ezekkel a kis dallamokkal? -
Feljegyezni mindenképpen feljegyzem és ha lesz rá indíttatásom, akkor foglalkozom velük. Addig pedig a csÖröG ZörÖg sorozat újab részévé válik. Tetszik, hogy mennyi variácó rejlik egy igazán laikus, kezdő és közel sem gitározni tudó ember és egy három húros gitár kombinációjából.
Csörög - zörög VI sunday
https://soundcloud.com/balazs-varga-1/20170716-001a


kiegészítés képpen még annyit, hogy ilyenkor pengetném igazán a húrokat, de az embertársaimat zavarná. A jövőben bárhol is kössek ki, szempont lesz, hogy akkor és ott zenélhessek, amikor jól esik. Most ugyan nyár van és lemehetnék a Duna partjára, mint ahogy ez előfordul, de van helyzet, hogy itt és most kívánok egy kis zenélést és nem pedig kalandozás árán.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése